5. Mexikóváros

5. Mexikóváros:

Még az éjszaka fényeiben értünk mexikóba, és igy láthattam kivilágitva a világ legnagyobb városát. Ez aztán tényleg hihetetlen, a teljes látóhatár egyenletesen be volt szórva fényekkel, mindenhol ameddig a szem ellátott ez a város terpeszkedik. Amikor a nyár elején felszálltam Londonból az is elkéspesztő nagy volt mondjuk Budaesthez képest, de annak 4-5000 méterről már látszottak a határai. Mexikócity-nek nem ! 5000 méterről mindent beborit a földön, hegy nem látszik, és direkt ahogy elláttam a gép másik oldalán levő ablakhoz, nem azért mert a város szélén mentünk és én onnan láttam. Elképesztő ! Aztán ahogy lejjebb ereszkedtünk, láttam hogy miért. Ez a város nagyon lapos, a házak mindenhol földszintesek vagy maximum egy emeletesek. És ilyen házakban él itt 20 millió ember ! Normálisak ezek ? Soha senki nem tudja bejárni teljesen ezt a várost.

Az itteni reptér viszont egy rémálom. Ez is nagynak tünt, de messze nam akkora mint a madridi. Viszont a két felszálló pályán amira ráláttam, 50 másodpercenként felszállt egy gép. Azért ez nagyon huzós forgalom…

Legelső dolog hogy be kell lépni az országba. Ehhez még a repülőn kiosztottak két adatlapot, ezt mindenkinek ki kellett töltenie aki nem mexikói állampolgár. Hatalmas nagy kigyózó sorok, nekem meg 2 óra mulva indul a következő gépem… Abban sem voltam biztos, hogy ez a sor lemegy 2 óra alatt és akkor még megtalálni a gépet…

Próbáltam előbbre kéreckedni, de a spnyolok általában nem értették, a köcsög nagypofáju ameriakiak meg inkább felháborodtak, hogy ugyan már ők voltak itt előbb… Gringók.

Pamela segitett,mert vayg 20 méterrel előbbre talált pár franciát akik odaengetek, de a dolog sokat nm segitett mert a sor minimum 100 méteres volt.

A feliratok még ugy-ahogy kétnyelvüek, de minden röviditve van. A bemondó spanyolul beszél, amikor angolra vált abban sincs köszönet, olyan iszonyu akcentussal mondja hogy alig lehet megérteni. Egyébként sem töri agyon magát az utasokért, leginkább csak néhány fontos senor meg senora keresésével törődik. Annyi járat van, hogy mindenhol kiirják hogy nem fogják bemondani az indulásokat, azt az utasnak kell követnie a hidető táblákon. A hirdetőtáblák messze nem állnak arányba a fogalommal, az ehhez képest putri swechat-on akkora táblák voltak mindenhol mint egy focipálya, itt néhány tv-vel oldják meg a dolgot, ahol egy képernyőnyi adat csak kb 5 másodpercig látszik, aztán már jön is a következő oldal.

Ráadásul a hihetetlen forgalom miatt a legtöbb járatra indulási helyként csak annyi van kiirva hogy B. Ezt megkérdeztem, azt mondták menjek a B váróterembe. Ott hatalmas téren hatalmas tömeg, mindeki arra vár hogy fél órával a beszállás előtt eldöntsék végre hogy aznap honnan inditják a járatot. Az európai reptereken amikor a jegyet megveszed már tudod melyik kapuhoz kell majd menned, hetekkel előre. Itt meg sakkozgatnak a gépekkel és a kapukkal. Ráadásul többször változtatnak. Amikor végre megláttam a gépem mellett egy kapu számot (Gate 15) akkor elindultam felé, de mire megérkeztem a 15-ös kapuhoz kb 10 pec mulva, addigra sehol a járatom. Vissza a nagyterembe, ott kiirták hogy Gate 18. Gondoltam azért ez fasza lesz, még pár ilyen kör és tiszta ideg leszek. Felvilágositást itt már egyre nehezebb kérni, a normál személyzet, biztonsági őrök, boltosok stb vagy sehogy vagy igen rosszul beszélnek angolul, nem is értik mi a problémám. De a második kapunál már a helyi kijelzőre is felirták a következő gépet, irány Guadalajara.

Az utolsó repülés szinte csak egy nagy ugrás volt, alig egy órát repültünk, de ezalatt finomabb kajákat osztottak ki mint a nagy uton.