10. Munkás napok
Az első munkanapom azzal kezdődött, ami egy átlagos helyen már az interjún megtörténik, vagyis először találkoztam a főnökeimmel. Eddig csak telefonon hallottam őket, és persze hogy a hang és a mondottak alapján próbáltam felépiteni egy képet róluk. Nagyot néztem, mert egyik sem igaz. A közvetlen felettesem egy John nevü skót fickó, akinek mélyen zengő férfias hangja volt, és én egy nálam idősebb, bajuszos olyan Sean Connery fajta fickónak gondoltam. Az életben a pasi egy kölyökképü, magasra nőtt állandó főiskolásra emlékeztetett. Biztos ismersz te is olyan fickókat, akik minden próbálnak hangosan nevetni, minden jó élményüket a főiskolán szerezték, állandóan bulizásokről regélnek, és ugy néznek ki mintha kicsit mindig másnaposak lennének. No, ez a fickó ilyen, bár mint kiderült csak elsőre, mert azért ennél már jobban benött a feje lágya.
A másik főnökömről csak annyit tudtam a neve alapján hogy kinai származásu, igy aztán eleve fenntartással kezeltem. A foxconn óta nem igen tudnék még egy kinai főnökben megbizni, ott annyi idióta barommal találkoztam. Ez a fickó azonban elsőre nagyon tetszett, fiatal, okos, és nagyon természetesen beszélt. Semmi sunyi ovatoskodás, mint a foxis kinaiaknál. Hmm, majd meglátjuk. Mindenesetre mind a két felettesem fiatalabb nálam, úgy látszik ezt kell megszoknom.
A munkahely még mindig baszott messze van a hotelünktől, csak hétközben a nagy forgalom miatt még több időbe telik amig elérünk oda. A mexikói közlekedési morál nem tér el a magyartól, mégis valahogyan más. Pl rengeteg platós kisteherautó megy az utakon, a plató megpakolva emberekkel, de a sofőrjeik ugyanolyan eszetlenül vezetnek mint a többiek. Általában nagyon közel mennek egymáshoz, még nagyobb sebességeknél is. Az autók is kb olyanok mint otthon, meglepetésemre sokkal több a japán meg az európai autó mint az amerikai. A legtöbb a honda, toyota, renault ,WW, a platós teherautók gondolom helyiek mert a tipusuk nekem ismeretlen.
Minden reggel megállunk egy közeli kis boltban, és feltankolunk kávéval, kajával meg rngeteg innivalóval. A vizet ugyebár a helyiek sem isszák meg, szóval sokat kell venni. Kellemes meglepetés, hogy a kinai főnök minden reggel az egész csapatnak kifizeti ezt a kis bevásárlást, és semmi mesterkéltség vagy pózolás nincs a dologban. Én általában kihagyom a vacsorát, és reggelre már olyan éhes vagyok hogy lenyelnék egy fél ökröt, ezért rendesen fel szoktam tankolni a főnök pénzén. De rezzenéstelen arccal türi. J
A melóról itt nem akarok irni, a lényeg az, hogy beülünk egy terembe, és ott napi 10-12 órán keresztül hallgatjuk az okosságokat, a következő héten már állitólag dologzni is fogunk valamit. Mindenesetre nekem azért elég fárasztó ez is, 10 órát ülni és angolul előadásokat hallgatni. Estére általában már nagyon utálok mindenkit...
Az a legnehezebb a dologban hogy ennyi ülés után az izmaim már annyira elunják magukat, hogy szinte égnek és fájnak. A második nap végén már nem tudtam mi lenne az ami megválthat az állandó zsibbadástól, gondoltam vagy a forró fürdő vagy kemény edzés, ezért ismét elmentem a hotel edzőterembe. Majd egy órát futottam különböző gépeken, utána olyan jól éreztem magam mint újkoromban. Szóval ugy tünik ez kell hogy legyen a nap befejezése, mert punnyadt testem is megköveteli magának a törődést, nem lehet csak az elmét és a tudást fejleszteni. Persze lenne még más is, amit megkövetelne a test és a farkam, de hát nem lehet minden meg egyszerre... (Miért is nem ???)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése