14. ...második hétvége

14. ...második hétvége

Azért azt ugye mindannyian tudjuk, kedves barátim, hogy az életben mindennek megvan az ára. Nem lett ez máshogyan velem sem, mert a péntek este után egész hétvégén nem tudtam mást enni mint zsemlét meg vizet. Meg persze a folytonos wc-re rohangálás is megjött, de ezt a péntek estét akkor sem cserélném el semmiért! Szóval kajálás kihúzva, mivel üssük el az időt ?

Már a bulin feldobták páran az ötletet, hogy menjünk ki a helyi focimeccsre ami szombaton lesz, mert szerintük ez nagyon más lesz mint amit Európában megszoktunk. Igazuk lett, nekem annyira tetszett, hogy ha otthon ekkora buli lenne a foci, akkor a Zolinál is nagyobb rajongó lennék.

Először is, mivel a kemény mag közelébe megyünk, ezért John főnökömmel együtt elmentünk beszerző körútra a plázába, és én vettem egy Chivas sapkát, a Johnny fiu meg egy komplett mezt vett a csapathoz. Ja mert ugye Guadalajara csapatának Chivas a neve, az ellenfél aki most jön a tavalyi bajnokcsapat a fővárosból a szerény Santos (Szentek) néven. Próbáltam pár fényképet csinálni a stadionról és a környékéről, de nem hiszem hogy vissza tudja adni az élményt. Zoli biztos látott már nagyobb stadiont is, én még nem. Nem is a mérete tetszett igazán, hanem hogy a rengeteg lelkes ember miatt már az épület is olyan volt mint egy hatalmas lélegző állat. Az biztos, hogy jóval nagyobb mint a Kolosszeum, ott voltam, ahhoz tudom mérni. Ja igen, ugye te is láttad a Gladiátort, abban volt egy rész, amikor először meglátják a Kolosszeumot, az a filmrészlet jól visszaadja amit éreztem. Szóval a stadion környékét több száz méterre hatalmas tömeg és sátortábor veszi körül, az emberek órákkal a meccs előtt kint vannak és olyan nyugodt majális hangulat van. Nekem az tetszett a legjobban hogy a foci itt nemcsak a férfiaknak esemény, a legtöbben a családjukat is kihozták, rengeteg kisgyerek, öregember, és ami a legjobb a város össze jó csaja akik eddig a franc tudja hol bujkáltak, most itt voltak csapatostól.

Édes kis kalandunk volt ahogy mentünk be a helyünkre. Pont szembe jött velünk az ellenfél kifestett, egyenpólós nagy hangon ordítozó kemény magja. Néhány unott képű rohamrendőr kísérte őket, de a létszámfölény pillanatnyilag egyértelműen az ő oldalukon volt. Rajtunk ugye már fent vannak a Chivas cuccok, nem igen lehetne magyarázkodni. Azt látni kellett volna, ahogy a 190 cnti fölött John főnököm halott sápadtra vált, és megpróbált beleolvadni a legközelebbi falba. Valami olyasmit mondott, hogy most aztán biztos megölnek minket. Na ja, ő ugye a nyugodt, kiegyensúlyozott Anglia szülötte, ahol az ilyen helyzet tényleg eléggé meredek. A mexikói kollégák, csak nevettek rajta, aztán elkezdtek kiabálni az ellenfélnek hogy „puuutttóó”. Ez valami olyasmit jelent hogy bunkók. De a válasz is csak annyi volt, hogy visszaputtóztak ők is. Szóval semmi pofonszag, nem ám bunkó angol stílus, de még annyi balhé sincsen mint otthon. Bent a nézőtéren aztán ez a hatalmas tömeg egy emberként reagál a legkisebb eseményre is. A tömegnek mindig van egy sodrása, itt engem magával ragadott. Figyelték a meccset, mert játékosok minden jó mozdulatára reagáltak, mondjuk főleg az ellenfél kapusa kapott sokat. Mint utólag megtudtam, a fickót itt nevelték ki Guadalajara-ban, aztán amikor sikeres lett átment a fővárosi csapathoz. Ahányszor labdához ért a nyomorult, zúgott a „PUUTTTÓÓÓÓ”, ennél jobban csak a góloknak örültek. Volt is gól rendesen, a bajnokcsapat végül 5:3-ra verte a Chivast. Szerintem mondjuk azért van ennyi gól, mert valahogy szellősebben játszanak mint az európai csapatok, nem ölik annyira egymást meg a labdát.

Vasárnapra nem szerveztünk magunknak semmit, így az egyetlen eseményt az jelentette, hogy megérkezett az óceán felől egy olyan igazi, hamisítatlan trópusi vihar, ami itt már nem hurrikán de azért más mint az otthoni viharok. Én ráadásul pont meg is kaptam tőle a magamét, mert a napsütéses délelőttöt átaludtam, aztán átmentem egy boltba hogy még mindig háborgó gyomromra egy kis tejet vegyek. Láttam a sötét felhőket, de gondoltam kell még neki egy fél óra mire összeszedi magát a vihar. Nem kellett neki. Pont visszafelé jöttem amikor lezuhant az égből a világ összes vize. Olyan erővel, ami otthon maximum percekig tarthat, itt ezért erre nem lehetett számítani. Az emberek behúzódtak valami fedezékbe, és elővettek újságokat meg elkezdtek beszélgetni, szóval hirtelen ráértek. Én meg ugye, a turista, égő gyomorral 50 méterre a szállodától gondoltam nem lehet ez olyan vészes, átfutok az utakon aztán nyugi lesz. Meg egyébként is ki akartam próbálni... Olyan volt mintha hideg vízben zuhanyoznék, de valami nagyon turbó fokozatban.:-) Az utakon pillanatok alatt patakok futottak mindenhol, úgyhogy amikor nyakig elázva megérkeztem a szálloda elé, egy autó még alulról-oldalról is beterített kb. 50 liter vízzel. Ürgeöntés volt, de a szálloda portások nem csodálkoztak semmit, csak előzékenyen kinyitották az ajtót és somolyogtak a bajuszuk alatt. Itthon aztán forró fürdő, de nem sokat segitett, a hét eleje óta rendesen meg vagyok fázva...