15. ...vissza a munkába
Nem nagyon volt kedvem megfázva, totálisan kifacsarva dolgozni menni hétfőn, de hát ezért vagyunk itt, nem igen lehet beteget jelenteni. Sokat tanulunk, és egész jól megy a dolog amikor nekem kell bemutatnom, remélem megélek belőle egy darabig. Hétfő este pihentünk aztán kedden és szerdán két nagyon jellemző és nagyon eltérő esténk volt. Amolyan jin-jang stílusban...
Kedden az egyik manager csaj elvitt minket egy nagyon szép, első osztályú étterembe, ahol miden maja mintákkal volt kidolgozva, mariachi zenészek játszottak az asztalok között járkálva, és csodásan tálalt finom ételek voltak a tényárjainkon. A társalgás nagyon jól nevelten folyt, én úgy láttam az volt a gyakorlat célja, hogy a csaj minél több információt próbáljon kihúzni a Johny gyerekből, hogy elmondjon és meghallgasson minél több pletykát és sztorit a kollégákról. Ment a helyezkedés meg a manager stílusú könyöklés és pozícióféltés. Fizetni persze a Johnynak kellett...
Szerdán ellenben a férfi kollégák elvittek bennünket egy jóféle, őszinte helyi kocsmába. Egyszerű, olcsó kaják, agyonhasznált székek, putri kocsmabelső, mindenhol nagy TV-ken állandóan meccs közvetítések mentek. A fiúk odahívták a legjobb cimboráikat, összegyűltünk vagy 10-en és irdatlan mennyiségű sört és whiskyt megittunk. Nagyon jól éreztük magunkat, irgalmatlanul berúgtunk, az utcán hangosan énekelve, ordibálva mentünk a kocsikhoz, aztán a tökrészeg mexikóiak valahogy hazavittek.
14. ...második hétvége
14. ...második hétvége
Azért azt ugye mindannyian tudjuk, kedves barátim, hogy az életben mindennek megvan az ára. Nem lett ez máshogyan velem sem, mert a péntek este után egész hétvégén nem tudtam mást enni mint zsemlét meg vizet. Meg persze a folytonos wc-re rohangálás is megjött, de ezt a péntek estét akkor sem cserélném el semmiért! Szóval kajálás kihúzva, mivel üssük el az időt ?
Már a bulin feldobták páran az ötletet, hogy menjünk ki a helyi focimeccsre ami szombaton lesz, mert szerintük ez nagyon más lesz mint amit Európában megszoktunk. Igazuk lett, nekem annyira tetszett, hogy ha otthon ekkora buli lenne a foci, akkor a Zolinál is nagyobb rajongó lennék.
Először is, mivel a kemény mag közelébe megyünk, ezért John főnökömmel együtt elmentünk beszerző körútra a plázába, és én vettem egy Chivas sapkát, a Johnny fiu meg egy komplett mezt vett a csapathoz. Ja mert ugye Guadalajara csapatának Chivas a neve, az ellenfél aki most jön a tavalyi bajnokcsapat a fővárosból a szerény Santos (Szentek) néven. Próbáltam pár fényképet csinálni a stadionról és a környékéről, de nem hiszem hogy vissza tudja adni az élményt. Zoli biztos látott már nagyobb stadiont is, én még nem. Nem is a mérete tetszett igazán, hanem hogy a rengeteg lelkes ember miatt már az épület is olyan volt mint egy hatalmas lélegző állat. Az biztos, hogy jóval nagyobb mint a Kolosszeum, ott voltam, ahhoz tudom mérni. Ja igen, ugye te is láttad a Gladiátort, abban volt egy rész, amikor először meglátják a Kolosszeumot, az a filmrészlet jól visszaadja amit éreztem. Szóval a stadion környékét több száz méterre hatalmas tömeg és sátortábor veszi körül, az emberek órákkal a meccs előtt kint vannak és olyan nyugodt majális hangulat van. Nekem az tetszett a legjobban hogy a foci itt nemcsak a férfiaknak esemény, a legtöbben a családjukat is kihozták, rengeteg kisgyerek, öregember, és ami a legjobb a város össze jó csaja akik eddig a franc tudja hol bujkáltak, most itt voltak csapatostól.
Édes kis kalandunk volt ahogy mentünk be a helyünkre. Pont szembe jött velünk az ellenfél kifestett, egyenpólós nagy hangon ordítozó kemény magja. Néhány unott képű rohamrendőr kísérte őket, de a létszámfölény pillanatnyilag egyértelműen az ő oldalukon volt. Rajtunk ugye már fent vannak a Chivas cuccok, nem igen lehetne magyarázkodni. Azt látni kellett volna, ahogy a 190 cnti fölött John főnököm halott sápadtra vált, és megpróbált beleolvadni a legközelebbi falba. Valami olyasmit mondott, hogy most aztán biztos megölnek minket. Na ja, ő ugye a nyugodt, kiegyensúlyozott Anglia szülötte, ahol az ilyen helyzet tényleg eléggé meredek. A mexikói kollégák, csak nevettek rajta, aztán elkezdtek kiabálni az ellenfélnek hogy „puuutttóó”. Ez valami olyasmit jelent hogy bunkók. De a válasz is csak annyi volt, hogy visszaputtóztak ők is. Szóval semmi pofonszag, nem ám bunkó angol stílus, de még annyi balhé sincsen mint otthon. Bent a nézőtéren aztán ez a hatalmas tömeg egy emberként reagál a legkisebb eseményre is. A tömegnek mindig van egy sodrása, itt engem magával ragadott. Figyelték a meccset, mert játékosok minden jó mozdulatára reagáltak, mondjuk főleg az ellenfél kapusa kapott sokat. Mint utólag megtudtam, a fickót itt nevelték ki Guadalajara-ban, aztán amikor sikeres lett átment a fővárosi csapathoz. Ahányszor labdához ért a nyomorult, zúgott a „PUUTTTÓÓÓÓ”, ennél jobban csak a góloknak örültek. Volt is gól rendesen, a bajnokcsapat végül 5:3-ra verte a Chivast. Szerintem mondjuk azért van ennyi gól, mert valahogy szellősebben játszanak mint az európai csapatok, nem ölik annyira egymást meg a labdát.
Vasárnapra nem szerveztünk magunknak semmit, így az egyetlen eseményt az jelentette, hogy megérkezett az óceán felől egy olyan igazi, hamisítatlan trópusi vihar, ami itt már nem hurrikán de azért más mint az otthoni viharok. Én ráadásul pont meg is kaptam tőle a magamét, mert a napsütéses délelőttöt átaludtam, aztán átmentem egy boltba hogy még mindig háborgó gyomromra egy kis tejet vegyek. Láttam a sötét felhőket, de gondoltam kell még neki egy fél óra mire összeszedi magát a vihar. Nem kellett neki. Pont visszafelé jöttem amikor lezuhant az égből a világ összes vize. Olyan erővel, ami otthon maximum percekig tarthat, itt ezért erre nem lehetett számítani. Az emberek behúzódtak valami fedezékbe, és elővettek újságokat meg elkezdtek beszélgetni, szóval hirtelen ráértek. Én meg ugye, a turista, égő gyomorral 50 méterre a szállodától gondoltam nem lehet ez olyan vészes, átfutok az utakon aztán nyugi lesz. Meg egyébként is ki akartam próbálni... Olyan volt mintha hideg vízben zuhanyoznék, de valami nagyon turbó fokozatban.:-) Az utakon pillanatok alatt patakok futottak mindenhol, úgyhogy amikor nyakig elázva megérkeztem a szálloda elé, egy autó még alulról-oldalról is beterített kb. 50 liter vízzel. Ürgeöntés volt, de a szálloda portások nem csodálkoztak semmit, csak előzékenyen kinyitották az ajtót és somolyogtak a bajuszuk alatt. Itthon aztán forró fürdő, de nem sokat segitett, a hét eleje óta rendesen meg vagyok fázva...
13. ...brazil étterem
13. ...brazil étterem
Eddig sem voltak unalmasak az estéink, de a pénteki party olyat ütött mint az ipari áram !
Ráadásul szó szerint...Szóval az eddigi legjobb estét sikerült összehozni, olyan jól éreztem magam mint annakidején a legjobb Karanténos bulikban.
A kinai főnökünknek ez volt az utolsó estéje itt, igy aztán a helyiek egy bucsupartyt szerveztek neki, egy olyan aduász helyre ami garantálta a sikert. Már hallottam róla eddig is, hogy mindenki lelkesedett érte, de pont a kretén manager szokások miatt azt hittem ez is valami sokcsillagos csillivilli sznob hely lesz, nem vártam sokat. Azt mondták ez egy igazi brazil étterem, brazil kajákkal és kiszolgálással. Amint megérkeztünk rögtön megcsapta az orromat egy olyan igazi étvágygerjesztő sülthús illat, ami nagyon jó konyháról árulkodott. Volt előre lefoglalt asztalunk, igy aztán hamar találtunk helyet és indulhatott a banzáj. A hely nekem rögtön megtetszett, olyan igazi barátságos helyi nagykocsma jellege volt, tele emberekkel , semmi flancolás, hatalmas asztalok nagyszékek, nagy sürgés-forgás mindenütt. Amint leültünk az asztalunkhoz, rögtön előkerült 4-5 pincér és kipakoltak az asztalra rengeteg salátát, sajtot, pékárut, szószt, aztán eltöntek. Nagyon éhes voltam már, végig is kostoltam a salátákat, de mondták, hogy ha nem akarok kiszurni magammal akkor még ne nagyon kajáljak. Ittunk egy welcome tequilát, aztán megforditották az asztalon a nagy piros-zöld homokórát. No erre célbavettek minket és ugy éreztem magam mint a mesebeli szegénylegény a terülj-terülj asztalkával. Ugyanis volt vagy 10 pincér akik hatalmas nyársakra fűzött sült húsokkal jártak keltek a teremben, és ahol zöld jelzést láttak és egy tányéron némi res helyet, rögtön elkezdék rápakolni a cuccost. Mindegyikükl másféle sültet hozott, mindenféle állatból és sokféle módon elkészitve. Egy volt bennük a közös: mindegyik nagyon finom volt. Volt aki hatalmas szaftos marhaszeleteket vágott le, mások kolbászokat hoztak, de volt még sült csirkecomb, bárány, nyárson sült fahájas ananász, nyúl, disznó, minden !! És amint megettél valamit, rögtön ott volt a következő manus, olyan kibirhatatlanul jó illatu cuccal, hogy mindent meg kellett kóstolni. Amikor már senki nem birt mozdulni sem, akkor megforditottuk a kis homokórát, akkor abbamaradt a roham.Beszarás !
Persze hogy ne száradjunk ki, ugyanezt stilust alkalmazták az innivalókkal is, vagyis mindig volt az asztalunkon egy nagy vödör, tele jéggel meg Koronitával (mexikó sör), amint megittuk az utolsót, máris jött az ujabb vödör.. Az az éhes ember menyországa !
Persze ilyen zabálás közben fogy a tequila is rendesen, be is rugott a tisztelt társaság elég alaposan. J Végre !
Az este közepén megjelent pár zenész, na gondoltam nyomják a vendéglátós szart, de jó lesz az ide. Hát nem, ezek a fickók voltak a legjobbak, akikat valaha bármilyen vendéglátó helyen hallottam. Nagyon jól szóltak, profi hangositással, szenzács énekessel és végre dögös brazil latint játszottak. Beszarás2 !
Annyit ittunk és dohányoztunk, hogy pár óra után valahogy megint megfordult a kis homokóra, és jött egy második kör is traktából. A lendület azért már rendesen lecsökkent, már csak a legfinomabb husokból és a sült ananászból ettem, de igy is durva volt.
Ja, láttunk egy elég idióta helyi szokást, először nem akartam elhinni, de aztán mi is beszálltunk. A dolog lényege, hogy bejött egy öreg fickó, egy nagy dolbozzal az oldalán amiből két drót meg egy férud lóg ki. Csábitóan lóbálja a fémrudakat, és néhány idióta például mi is, odahivják az asztalhoz, ahol mindenki megfogja a szomszédja kezét, az öreg melletti két ember meg megkapja a fémrudakat. Ekkor az öreg elkezd áramot vezetni a társaságba ! Mivel sokat ittunk és eléggé leizzadtunk eddigre, igy a kezeken kesresztül az egész társaság kap az áramból. Először csak bizsergés , aztán később az egész banda egyszerre rándul meg, felállnak kiabálnak, néhányan ugrálnak és kiabálnak mások csak vigyorognak, az áramot addig növelik amig meg nem szakad a kör mert valaki ne birja. Kretén szokás, de félig bebaszva tök jó volt ! A számlát megint a kinai főnök rendezte, valószinüleg elszámolják neki költésgnek, de a pasi akkor is nagy gentleman, hiszen nem lenne kötelező neki.Most egész hétvégén nem akarok kaját látni, remélem a gyomrom is tuléli a megterhelést. J
11. ...és további munkás napok
11. ...és további munkás napok
Szerda délután elkezdett gyülekezni a cég managereinek java, és kezdtek nagyon jópofizni a mi kinai-amerikai főnökünkkel, ugy látszik a fickó nagyobb kutya mint ahogy eddig én gondoltam. Szerveztek is estére egy vacsorát, azt mondták ne aggódjunk ők megszervezték az estét, minden rendben lesz. Gondoltam, beülünk valami csillivilli helyre a város közepén, és ott berugunk mint a disznó, de ez nem jött össze. Helyette meló után beszálltunk 3-4 autóba, és jó másfél órát autózva lementünk a Guadalajara-tól délre fekvő Chapala tóhoz. A tó kb kétszer akkora mint a balaton, ám a formája sokkal kevésbé nyújtott, és sokkal nagyobb hegyek veszik körül. Már az odaút is egy csoda volt, mert kétoldalt hatalmas hegyek voltak dzsungellel boritva, helyenként felhőkbe burkolózva, de az igazi ütős látvány maga a tó és a környéke volt. Sajnos a kamerámat a szállodában hagytam igy csak a mobillal tudtam néhány képet késziteni. Pedig ez a látvány nagyon megérte volna. Feltünő volt, hogy hirtelen nagyon sok lett a nagyon szép ház és lakópark, mondták a többiek hogy azért mert itt nem mexikóiak laknak. Rengeteg USA és európai nyugdijas költözött ide, a csodás környezet, az állandó nyár és a nagyon olcsó árak miatt. Ezt később én is tapasztaltam, az éttermeben ahova mentünk a többi asztalnál is az angol volt a menő, elvétve lehetett látni egy-két gazdagabb mexikóit. No d ez az étterem aztán kicsapta nálam a biztositékot. Tuti hogy ez a legszebb kilátással rendelkező hely ahol valaha voltam, nem tudom mi érhetne a nyomába. Egy hegy tetején van egy csodásan kiépitett és gondozott europai stilusu park közepén. Maga az étterem kör alaku, fából van és végig nyitott, nincsenek rajta ablakok sehol, csak derékmagasságig fa. Csináltam róla megy videót meg egy képet, remélem láthatóak, de az élményt nem képesek visszaadni. A vacsora nem volt nagy szám, inkább az itt élő amerikaiaknak készülnek a kaják, igazi mexikói kaja alig van, hatalmas sztékek viszont nagy mennyiségben. Én is húst rendeltem, finom volt, de annyit hoztak, hogy nem birtam megenni és igen nehéz éjszakám lett miatta. A managerek nagyon meg voltak elégedve magukkal, rengeteg sztorit meséltek, az volt a poén benne, hogy a legtöbb eset vagy magyarországon történt, vagy magyarországi kollegákkal. Naja, bennünk még van némi igazi szittya vér...
10. Munkás napok
10. Munkás napok
Az első munkanapom azzal kezdődött, ami egy átlagos helyen már az interjún megtörténik, vagyis először találkoztam a főnökeimmel. Eddig csak telefonon hallottam őket, és persze hogy a hang és a mondottak alapján próbáltam felépiteni egy képet róluk. Nagyot néztem, mert egyik sem igaz. A közvetlen felettesem egy John nevü skót fickó, akinek mélyen zengő férfias hangja volt, és én egy nálam idősebb, bajuszos olyan Sean Connery fajta fickónak gondoltam. Az életben a pasi egy kölyökképü, magasra nőtt állandó főiskolásra emlékeztetett. Biztos ismersz te is olyan fickókat, akik minden próbálnak hangosan nevetni, minden jó élményüket a főiskolán szerezték, állandóan bulizásokről regélnek, és ugy néznek ki mintha kicsit mindig másnaposak lennének. No, ez a fickó ilyen, bár mint kiderült csak elsőre, mert azért ennél már jobban benött a feje lágya.
A másik főnökömről csak annyit tudtam a neve alapján hogy kinai származásu, igy aztán eleve fenntartással kezeltem. A foxconn óta nem igen tudnék még egy kinai főnökben megbizni, ott annyi idióta barommal találkoztam. Ez a fickó azonban elsőre nagyon tetszett, fiatal, okos, és nagyon természetesen beszélt. Semmi sunyi ovatoskodás, mint a foxis kinaiaknál. Hmm, majd meglátjuk. Mindenesetre mind a két felettesem fiatalabb nálam, úgy látszik ezt kell megszoknom.
A munkahely még mindig baszott messze van a hotelünktől, csak hétközben a nagy forgalom miatt még több időbe telik amig elérünk oda. A mexikói közlekedési morál nem tér el a magyartól, mégis valahogyan más. Pl rengeteg platós kisteherautó megy az utakon, a plató megpakolva emberekkel, de a sofőrjeik ugyanolyan eszetlenül vezetnek mint a többiek. Általában nagyon közel mennek egymáshoz, még nagyobb sebességeknél is. Az autók is kb olyanok mint otthon, meglepetésemre sokkal több a japán meg az európai autó mint az amerikai. A legtöbb a honda, toyota, renault ,WW, a platós teherautók gondolom helyiek mert a tipusuk nekem ismeretlen.
Minden reggel megállunk egy közeli kis boltban, és feltankolunk kávéval, kajával meg rngeteg innivalóval. A vizet ugyebár a helyiek sem isszák meg, szóval sokat kell venni. Kellemes meglepetés, hogy a kinai főnök minden reggel az egész csapatnak kifizeti ezt a kis bevásárlást, és semmi mesterkéltség vagy pózolás nincs a dologban. Én általában kihagyom a vacsorát, és reggelre már olyan éhes vagyok hogy lenyelnék egy fél ökröt, ezért rendesen fel szoktam tankolni a főnök pénzén. De rezzenéstelen arccal türi. J
A melóról itt nem akarok irni, a lényeg az, hogy beülünk egy terembe, és ott napi 10-12 órán keresztül hallgatjuk az okosságokat, a következő héten már állitólag dologzni is fogunk valamit. Mindenesetre nekem azért elég fárasztó ez is, 10 órát ülni és angolul előadásokat hallgatni. Estére általában már nagyon utálok mindenkit...
Az a legnehezebb a dologban hogy ennyi ülés után az izmaim már annyira elunják magukat, hogy szinte égnek és fájnak. A második nap végén már nem tudtam mi lenne az ami megválthat az állandó zsibbadástól, gondoltam vagy a forró fürdő vagy kemény edzés, ezért ismét elmentem a hotel edzőterembe. Majd egy órát futottam különböző gépeken, utána olyan jól éreztem magam mint újkoromban. Szóval ugy tünik ez kell hogy legyen a nap befejezése, mert punnyadt testem is megköveteli magának a törődést, nem lehet csak az elmét és a tudást fejleszteni. Persze lenne még más is, amit megkövetelne a test és a farkam, de hát nem lehet minden meg egyszerre... (Miért is nem ???)
9. Első hétvége
9. Első hétvége
Szombaton sok óra alvás után végre megéheztem és megszomjaztam annyira, hogy valami kaja után nézzek, ha már ez a hotel ilyen kurva drága. Magamhoz vettem 100 dollárt és elindultam felderiteni a környéket. Az lett a gyanús, hogy mindenhol ezek a brutális árak fogadtak mint amit a hotelben láttam. Pl egy sima kávézóban ami tele van átlagos öltözetü helyiekkel egy valami kávé ára igy van kiirva: $40, a legolcsóbb utcai kaják $50, egy pékségben egy sima zsemle $3 ! Uristen ! Itt aztán szépen le fogok fogyni, ha két hétre négyszáz dollárom van... Az azonban szemet szúrt, hogy minden ár igy volt kiirva, a helyi pénzt, a peso-t sehol nem jelenitették meg külön. Hát akkor gyerekek hol a nagy büszkeség , meg a külön pénz minek van ha mindent dollárban számoltok ?? Ráadásul úgy tudom mexiko nem egy gazdag ország, hogy lehet akor hogy itt legyen a legdrágább minden. Ekkor szörnyű gyanú fészkelte magát szivembe, lehet hogy ezek itt átvágnak engem, vagy én vagyok nagyon hülye, de ez igy nem működhet. Találtam egy pénzváltót, beváltottam a 100 dolláromat 1000 pesora, és bementem egy pékségbe 3 zsemlét venni, mert már eléggé kellett. Itt aztán kiderült hogy amit $3-nak irnak ki, az valójában pesót jelent. Jaaaa ! Akkor ti nagyon trükkös fiuk vagytok, de minden csak egytized annyiba kerül mint amit én gondoltam. Vagyis akkor minden ami ár, amit pesoért kinálnak azt cselesen $-al jelölnek. Vagyis ha igy megnézzük, ugyanott vagyunk árakban mint magyarországon, talán kicsit olcsóbban is. A hotel mellett van egy hatalmas pláza szerü bevásárló komplexum, itt aztán mindenféle üzlet van az égvilágon, akkor most már mindent meg fogok találni.
Visszamentem a hotelba és rájöttem, hogy előző este amiket néztem szolgáltatásokat azokat is peso-ban irták ki $ jellel. Akkor viszont itt sincs gáz, 40 peso egy kóla, ez kb 500 forint, kicsit drága, de ez itt egy 5 csillagos hotel, semmi gáz.
Aztán felhivtem a recepciót, mert net nélkül nincs élet, hogy oldjuk már meg a problémát. A kiscsaj nagyon kézséges volt, mondta hogy az én szobámhoz jár az ingyenes net, csak adniuk kell egy belépési usernevet meg egy jelszót. Ohh ! Fasza !
Kipróbáltam, frankón müködik, legalább ugyanolyan gyors a netem mint otthon. J
Meg még mi jár a szobámhoz ? Mondta, hogy sokminden, pl van egy beépitett széf a nagyszekrényben, azt is kérhetem hogy aktiválják. Már hogyne! 3 perc egy londiner gyerek hozta a kulcsot meg a kombinációt. Be is raktam gyorsan minden pénzt meg fontosabb iratot, csak jobb helye van ott mindt a böröndömben amit betoltam az ágy alá.
Meg még jár hozzá ingyenes konditerem lehetőség is! Cool. Mindjárt megyek, csak előbb netezek egy kicsit... No ebből ez lett hogy az este hátralevő részében neteztem meg családdal dumáltam, aztán a laptoppal az ölemben bealudtam este 8-kor...
A vasárnap nagyon nyugisan telt. Azért az persze nem a legjobb, hogy hajnali 3-kor magamtól felébredtem és az istennek sem tudtam visszaaludni, de legalább van időm körbenézni a neten, mit érdemes megnézni a városban. Nem sok mindent... Állitólag van valami régi városközpont, benne pár szép régi templommal, de ahogy néztem a város másik végén van. Márpedig a város tényleg jó nagy, gyalog kb fél nap lenne eljutni oda. A taxikban még mindig nem bizom eléggé, a buszok meg a siralmas és a röhejes között vannak valahol féluton. Elképesztően rozoga tákolmányok, nagyon magas lépcsőkkel és hihetetlenül vékony ajtókkal. És a legtöbbön ott virit a tolokocsis nemzetközi jelvény, ami normálisabb országokban azt jelenti, hogy a járműre kerekes székkel is fel lehet szállni. No hát megnézném én azt a paraolmpiai bajnkot aki egy ilyenre felszáll ! Semmi esélye. De még arra is kiváncsi vagyok, hogy egy olyan igazi dagadt gringó hogy vergődne fel egy ilyen buszra. Szóval ez sem csábitott tulzottan.
Igy aztán begyalogoltam a hotel melleti nagy uton 3-4 kilométert a városközpont felé, de olyan nagyon nem érte meg. Ugyanolyan házak és épületek sorban, a környék legszebb épülete meg éppen az a hotel amiben lakom.
Délután aztán végre körbejártam a hotelt is, megtaláltam az uszodát és az edzőtermüket, amit ugye minden nap terveztem használni. Igy aztán hamar átöltöztem és egy jó erős 2 órás edzésen végigpróbáltam minden edzőgépet a teremben. Nagyon lelkes voltam hog milyen kurva erős vagyok, hiszen csak ugy repültek fel a sulyok és alig éreztem a külömbséget. Aztán amikor egy olyan lábemelő gyakorlatot csináltam, amit otthon 50-60 kilóval tudok éppen megcsinálni, itt meg 100 fölött voltam, akkor rájöttem higy itt a súlyokat sem kilogrammban hanem fontban jelzik ki. Akkor persze már mégse vagyok olyan nagyon erős. A terem tele volt öntelt, fejhallgatós amerikai pasassal, szólni sem lehetett hozzájuk a hangos zenéjük miatt, igaz a franc se akart hozzájuk szólni. Volt pár nagyseggü nő is, de azok csak a futógépeket használják, a létező legalacsonyabb fokozaton, nehogy nagyon megterheljék már magukat. Hát, ugy tünik nem itt fogom megismerni azt, akivel kellemesen el lehetne tölteni pár estét a luxusszobám luxuságyában...
8. A hotel
8. A hotel:
Amikor végül elindultunk a hotel felé, akkor láttam hogy ez a város is kurva nagy. Hatsávos autópályán jöttünk a legtöbb ideig, olyan tempóban és stilusban, amitől sokszor el kellett takarnom a szememet és imák után kutatni az emlékeim között. Felfestve 4 saáv volt az úton, a mexikóiak csináltak belőle 6 sávot. Magyar mértékkel mérve tul gyorsan és eszetlenül vezetnek, de mivel a kollegának egy vadiuj Toyotája volt, igy ki tudtunk kerülni a nehéz helyzetekből. A srác nyugalmán láttam, hogy itt ez a stilus, sokkal durvábban vezetnek mint Budapesten, pedig ott is szokatlan az állandó sávváltás és előzgetés. Itt akinek jó kocsija van, az megy mint a meszes, a többi meg tülekedik és dudál. Végül azért beértünk a Presidente Intercontinental hotelbe. Ez messze a legszebb épület amit eddig egész mexikóban láttam, igazi csillogó üvegpalota, 25 emeletnyi csillogás és luxus. Belül még szebb, nézd meg a fényképeket, igazi filmekbe illő gazdag köcsögöknek kitalált pnzlehuzó központ. Bejelentkezéskor el akarták kérni az egész pénzt előre, ráadásul jüval többet, mint amennyi a megállapodásban volt. Ezért csak 5 napot fizettem ki előre, megvárom a többivel a főnökömet, hátha helyre tudja rakni őket egy kicsit. A szobám a 16. emeleten van, tágas, gyönyörüen fel van szerelve. Mondjuk amikor megnéztem az árakat dobtam egy hátast. Ha kérek egy reggelit a szobámba, az egy alkalommal laza 180 dollárba kerül (27000 HUF). A kurva anyjukat ! A szobában fel van töltva a bárpult minden jóval, de a franc sem akar 40 dollárért (6000 HUF) inni egy kólát ! Szóval ez a luxus ami itt van, inkább felháborit mintsem lelkesitene, durva nagy lopásnak érzem az egészet. Ja és a net sem megy, első este próbáltam a wifivel fellépni, de a szabad vonalak olyan lassuak hogy nem lehet őket használni, ami meg rendesen jön ahhoz meg kulcs kell, félek ezért is brutális összegeket számolnának fel. Majd beszélek az arcukkal, remélem lesz azért jobb is.
7. A cégnél
7. A cégnél:
Luis kolléga nagyon erőltette, hogy menjünk egyből a céghez, bár én ennyi utazás után csak egy zuhanyra meg egy ágyra tudtam gondolni. De a cég a reptérhez nagyon közel van, 5 perces ut, a hotel meg a város közepén kb 1 óra kocsival. Mondtam akkor hajrá, nézzük meg a céget. Amikor beértünk akkor jöttem rá a sietség okára: a kollega frissen befüzte a mellette ülő csajszit, és nagyon nem akart még egy pár órát nélküle lenni. A kapcsolatuk még annyira uj, hogy egyrészt próbálják titkolni a többi kollega előtt, másrészt szinte izzik a levegő körülöttük, mert ugy néznek egymásra mint a félistenekre.
A csaj neve Karen, nagyon csinos, igazi tüzes latin szépség, remélem a fényképeken is átjön majd.
A Luis gyerek ugyesen kibulizta, hogy a csajszit aki valami adatrögzitő volt, odategyék mellé mint informatikust. Most éppen a Karen csajszi képzése megy, ebbe kellett nekem harmadiknak beszállni. Duplán utálhattak, mert egyrészt miattam angolul kellett beszélniük, másrészt nem tudnak 2 hétig kettesben lenni az irodában, de hát ez van, ezt dobta a gép meg a főnökség akarata. Bematattak még egy rakás Alvareznek meg carlosnak meg a faszom se tudja milyen latinos hangzásu gyereknek, de ugye szinte azonnal elfelejtettem a neveke, ahogy az már csak ilyenkor lenni szokott.
Ebédnél aztán már egészen összehaverkodtunk, érdekes dolgokat mondtak. Mexikó és az USA vivtak régebben egy háborut egymással, amit mexikó elvesztett, ezért most kalifornia és mexikó állam az usa része. De ezt ugye ők legalább annyira nem felejtik el mint mi trianont. Ennek megfelelően utálják is az amcsikat. Nagyon sérti őket az a sok hazug film amit hollowood gyárt mexikóról, hogy itt mindenki csak iszik, meg drogozik, meg lövöldözik, ezen kivül sötét ragyabunkó az egész ország lakossága. Ezért pl mondták hogy ha valaki engem mint angolul beszélő fehér embert gringónak szólit, azt hamar kérjem ki magamnak, és tisztázzam hogy nem amcsi vagyok. Igy talán más lesz a bánásmód, mert bár a pénzük kell nekik, de nagyon rühellik a gringókat. Mondjuk ezek után nem is csodálom…
6. Guadalajara
6. Guadalajara:
De jó végre megérekezni egy ekkora út után! Guadalajara nem egy nevezetes hely, de ez mexikó második legnagyobb városa, 6 millió lakossal. Háromszor akkora mint a nekem már élhetetlenül nagy Budapest. Fentről nem igen láttam belőle semmit, mert érkezésünk idején nagyon felhős volt az ég, meg nem is ablak mellett ültem. A helyi reptér még rosszabb mint mexikóvárosban. Itt az angolt már rendesen hanyagolják, a feliratok spanyol nyelvüek, vagy érthetetlen rajzocskák. Három egyenruhást kérdeztem meg hogy merre van a kijárat, de egyik sem értett semmit, annyit értem el hogy a legsötétebb ábrázatu elkérte az utlevelemet és percekig nézegette, aztán vállvonogatva eltünt.
Komoly túra volt mire megtaláltam a kijáratot, ami mint kiderült egy szinttel lejebb volt.
Két nappal ezelőtt felhivtam ez egyik itteni kollegát, hogy hozzon el a reptérről, ugy volt hogy várni fog amikor érkezek. Nem várt. Próbáltam hivni, de a telefon valami rövid spanyol nyelvü üzenet után megszakitotta a hivást. Dekurvajó ! Felhivtam a másik mexikói kollega számát is, azzal is ugyanigy jártam. Na, akkor most mi van ? Nem megy a roaming mexikóból ? Senkit nem tudok felhivni ? Menjek taxival ? Sok rosszat olvastam a mexikói taxisokról, meg egyébként is utálok taxizni, ezt csak utaolsó esetre hagynám.
Azt is hallottam, hogy a latin amerikaiak nem igazán a pontosságukról hiresek, igy gondoltam várok még egy fél órát. Lett belőle 45 perc, mire Luis a kollega felhivott hogy jön a reptér felé. Köszi haversrác, de jó, hogy mégsem felejtettél el teljesen…
Korábban már volt pár telefonkonferencia, amin beszéltem a mexikói kollegákkal, de szinte alig értettem meg őket. Amikor végre találkoztunk rá kellett jönnöm, hogy a gyerek talán nálam is jobban beszél angolul, kurva jó kiejtéssel meg egyébként is tök normális arc, csak az itteni telefonhálozat nincs a helyzet magaslatán. Később kiderült hogy azért nem tudtam a reptérről felhivni, mert egy mexikói számot máshogy kell hivni külföldről, mint belföldről. Ez ugye kulturáltabb országokban nem igy van, ha a teljes nezetközi formát használod, akkor az mindenhonnan müködik. Itt a hivószámba bele kell tenni egy 1-et külföldről, helyben nem szabad.
5. Mexikóváros
5. Mexikóváros:
Még az éjszaka fényeiben értünk mexikóba, és igy láthattam kivilágitva a világ legnagyobb városát. Ez aztán tényleg hihetetlen, a teljes látóhatár egyenletesen be volt szórva fényekkel, mindenhol ameddig a szem ellátott ez a város terpeszkedik. Amikor a nyár elején felszálltam Londonból az is elkéspesztő nagy volt mondjuk Budaesthez képest, de annak 4-5000 méterről már látszottak a határai. Mexikócity-nek nem ! 5000 méterről mindent beborit a földön, hegy nem látszik, és direkt ahogy elláttam a gép másik oldalán levő ablakhoz, nem azért mert a város szélén mentünk és én onnan láttam. Elképesztő ! Aztán ahogy lejjebb ereszkedtünk, láttam hogy miért. Ez a város nagyon lapos, a házak mindenhol földszintesek vagy maximum egy emeletesek. És ilyen házakban él itt 20 millió ember ! Normálisak ezek ? Soha senki nem tudja bejárni teljesen ezt a várost.
Az itteni reptér viszont egy rémálom. Ez is nagynak tünt, de messze nam akkora mint a madridi. Viszont a két felszálló pályán amira ráláttam, 50 másodpercenként felszállt egy gép. Azért ez nagyon huzós forgalom…
Legelső dolog hogy be kell lépni az országba. Ehhez még a repülőn kiosztottak két adatlapot, ezt mindenkinek ki kellett töltenie aki nem mexikói állampolgár. Hatalmas nagy kigyózó sorok, nekem meg 2 óra mulva indul a következő gépem… Abban sem voltam biztos, hogy ez a sor lemegy 2 óra alatt és akkor még megtalálni a gépet…
Próbáltam előbbre kéreckedni, de a spnyolok általában nem értették, a köcsög nagypofáju ameriakiak meg inkább felháborodtak, hogy ugyan már ők voltak itt előbb… Gringók.
Pamela segitett,mert vayg 20 méterrel előbbre talált pár franciát akik odaengetek, de a dolog sokat nm segitett mert a sor minimum 100 méteres volt.
A feliratok még ugy-ahogy kétnyelvüek, de minden röviditve van. A bemondó spanyolul beszél, amikor angolra vált abban sincs köszönet, olyan iszonyu akcentussal mondja hogy alig lehet megérteni. Egyébként sem töri agyon magát az utasokért, leginkább csak néhány fontos senor meg senora keresésével törődik. Annyi járat van, hogy mindenhol kiirják hogy nem fogják bemondani az indulásokat, azt az utasnak kell követnie a hidető táblákon. A hirdetőtáblák messze nem állnak arányba a fogalommal, az ehhez képest putri swechat-on akkora táblák voltak mindenhol mint egy focipálya, itt néhány tv-vel oldják meg a dolgot, ahol egy képernyőnyi adat csak kb 5 másodpercig látszik, aztán már jön is a következő oldal.
Ráadásul a hihetetlen forgalom miatt a legtöbb járatra indulási helyként csak annyi van kiirva hogy B. Ezt megkérdeztem, azt mondták menjek a B váróterembe. Ott hatalmas téren hatalmas tömeg, mindeki arra vár hogy fél órával a beszállás előtt eldöntsék végre hogy aznap honnan inditják a járatot. Az európai reptereken amikor a jegyet megveszed már tudod melyik kapuhoz kell majd menned, hetekkel előre. Itt meg sakkozgatnak a gépekkel és a kapukkal. Ráadásul többször változtatnak. Amikor végre megláttam a gépem mellett egy kapu számot (Gate 15) akkor elindultam felé, de mire megérkeztem a 15-ös kapuhoz kb 10 pec mulva, addigra sehol a járatom. Vissza a nagyterembe, ott kiirták hogy Gate 18. Gondoltam azért ez fasza lesz, még pár ilyen kör és tiszta ideg leszek. Felvilágositást itt már egyre nehezebb kérni, a normál személyzet, biztonsági őrök, boltosok stb vagy sehogy vagy igen rosszul beszélnek angolul, nem is értik mi a problémám. De a második kapunál már a helyi kijelzőre is felirták a következő gépet, irány Guadalajara.
Az utolsó repülés szinte csak egy nagy ugrás volt, alig egy órát repültünk, de ezalatt finomabb kajákat osztottak ki mint a nagy uton.
4. Keresztül a fél világon
Keresztül a fél világon:
Airbus A340-es géppel repülök keresztül az óceánon, egy ablak melletti helyen, de mellettem még egy ülés szabad. Nagyon kellemes meglepetés, hogy egy harminc körüli, fekete hajú, párductetstü francia lány ül le mellém. Nem beszél sokat angolul, ennek ellenére rengeteget dumáltunk, 3-4 óra mulva már haverkodva ugrattuk is egymást. Sokat segitett a dolgon, hogy hamar nagyon éhesek lettünk, és a személyzet nagyon későn hozott kaját, igy aztán a nagy tábla milka igen jól esett. Csak a felét tudtuk megenni, de ez jó taktika, egy éhes nőnek finom csokit adni, egyből elkezd mosolyogni és sokkal nyitottabb lesz. Nem elfelejtendő…
Igy aztán természetes volt hogy amikor mindeki kidőlt és lekapcsolták a lámpákat, akkor összeborulva aludtunk. Finom kis kézfogás, tipi-tapi, éppen csak annyira hogy alig aludtam 5-6 órát a 12 órás úton. Végig azon gondolkodtam, hogy elkérjem-e a számát vagy az email cimét, akarjak-e folytatást. Aztán a vége felé megláttam a fényképét az útlevelében, és azon olyan hideg és kimért és tulfestett volt, hogy elriadtam. Életem legrövidebb müködő kapcsolata lett.. Ja ideirom a nevét mert ugyis elfelejtem egy hét mulva: Pamela. Ennek ellenére azért egy ilyen transzatlanti repülés iszonyu fárasztó dolog, a székben aludni nem lehet, tele van minden emberekkel, állandóan mászkálnak, mozogni nem lehet, egy idő után már az ülés is fáj, a 12 óra meg pokoli soknak tünik.
3. Madrid
3. Madrid:
Nem hittem volna hogy egy repülőtér ilyen hatalmas tud lenni. Sokkal nagyobb mint Luton vagy Heatrow, már felülről is, de amikor bent vagy hirtelen beláthatatlanná válik.
A haatalmas nagy érkező és induló termeket viszintes mozgólépcsők, vagy mozgó járdák segitik. 50-100 métereket megy a járda, aztán megszakad, lehet felszállni leszállni, majd kezdődik a következő. Eddig azt hittem ez csak felesleges, puhányoknak való, tulcivilizált, felvágós szarság, de itt értelme lett a dolognak. A hatalmas tér egyik részén belépsz és nem igen van esélyed csomagokkal együtt fél órán blül elérni a másik végébe, ha nem használod a mozgó járdát. Annak is csak akkor van értelme ha jársz rajta, de ugy a kétszeresére növeli a sebességedet. Szóval tök jó cucc.
Madridban akkora a reptér, hogy az érkezési és indulási oldalt egy belső metró szerelvény köti össze. A vonatok 5 percenként járnak, és 5 percig utaznak, meglepően gyorsan. Szóval gyalog nem lenne sanszod átérni egy óra alatt sem.
Itt már ugye mind a környezet, mind a bemondók alapvetően spanyolul beszélnek, de még sok más szót lehet elcsipni, a hangosbemondó pedig mindent érthető angolsággal is elmond. Könnyen tájékozódok, minden frankón jelezve és feliratozva van, indulás a mexikó citybe…
2. Bécs
2. Bécs
A swechat-i reptér egy nagyon jól müködő, hamar átlátható épület, semmi gondom nem volt. A bejelentkezésnél megkaptam mindhárom repülőre a beszállókártyámat, minden csomagom olyan kicsi, hogy kézipoggyászként szállitható, végig velemi lesznek nincs komplikáció. Valahogy nincs bizalmam abban, hogy beadom egy futószalagra a csomagot amiben mindenem benne van, és a világ másik részén ugyanugy vissza is kapom azt a csomagot.
Vettem egy hatalmas tábla Milka mogyorós csokit az egyik duty free shopban, gondoltam jól jöhet később. Nagyon jól jött. Érdekes dolog, hogy azt hiszem ez volt a legelső alkalom hogy vettem valamit egy repülőtéren, olyan sok felesleges kacatot árulnak magas árakon, hogy eddig sosem vitt rá a lélek.
Az első repülésnél ablak mellett ültem, annyit néztem ki rajta hogy a nyakam megfájdult tőle. Nem tudok betelni a csodával, hogy a felhők fölött járunk, hogy a táj alattunk térképpé változik, és én egy pillantással egy megyényi területet belátok. Nagyon szeretem nézni az emberi élet nyomait, azt, hogy mennyire belaktuk európát. Mindenhol megmüvelt földek és városok, alig van olyan rész ami lakatlan. Persze az Alpok azért más. Azok a hegyek még föntről is tiszteletet parancsolnak. Jól látszik ahogy felgyűrődtek a földből, azok a legszebbek amik felnyulnak a felhőkig és megállitják őket. Itt 10-20 percekig semmilyen település nem látható. Azért jó tudni, hogy vannak még olyan helyek európában is ahova frankón el lehetne bujni az emberek elől. Persze életben maradni ezen a tájon nem lehet egyszerü, de ez a felismerés is jól esett.
Aztán jött a legszebb rész, merthogy beesteledett és a városok egyre fényesebbek lettek.
Mire Madridba értünk tökéletes éjszaka lett, és én nem győztem betelni a látvánnyal. Olyan fényesek a városaink, hogy fentről ugy néznek ki mint a mélytengeri élőlények, és szinte várom hogy megmozduljanak. Persze, tudom hogy mozognak, csak nagyon lassan. Évtizedek alatt észrevehető csak az alak vagy helyváltoztatásuk. De akkor is nagyon erősen ez volt a benyomásom, hogy itt egy élő közösséget látok, messze az emberek szintje fölött. Próbáltam pár fényképet csinálni erről a csodáról, de nem sikerültek, automata gép repülő ablakából alkalmatlan a feladatra. Igy csak az emlék maradt.
1. Indulás
1. Indulás :
Nem indult könnyen ez az utazás. Miután nagy nehezen kiharcoltam magamnak minden jóváhagyást a cégnél, a swechat-ra való kiutazás maradt az egyetlen nyitott probléma. Erre az utazásokat szervező titkárnő végül talált egy megoldást, azt mondta a cég egy taxis alvállalkozó egyik emberét kiküldi értem, háztól házig szállitanak. Megállapodás szerint a taxis az utazásom napján felhiv, hogy időpontokat egyeztessünk. A gép este 7-kor indul bécsből, a reptereken általában 2 órával előbb be kell csekkelni, igy 5-re kint kell lenni.
Egész délelőtt vártam a taxis hivását, délután 2-kor már nagyon ideg voltam. Ha valami gond van, akkor du után már nincs esélyem vonattal vagy busszal eljutni swechat-ra, saját kocsival meg nem tudom hogy tudok két hetet parkolni a reptéren. Próbáltam hivni a titkárnőt, de nem vette fel, valószinüleg szabin van. Fasza… Rajta kivül ki tudhatja még, hogy milyen taxis céggel van leszerződve a cég?? Végül felhivtam az IT managert, az beszélt a recepciós csajokkal, ők tudták a számot. Felhivtam a taxist, aki már éppen kezdett lemondani a fuvarról, mert nem tudott engem telefonon elérni. Mint kiderült neki rossz számot adtak meg, azt hivogatta délelőtt. Még faszább….
Végül elindultunk még éppen időben, fél négykor. Az út kifelé sima volt, bár az autópályán a másik oldal ugy be volt állva 20 kilométeren keresztül, hogy öröm volt arra gondolni mi lett volna ha ez a mi oldalunkon történik. A taxis egy nagydumás ötvenes pasas volt, végig szidta a cigányokat meg a zsidókat, végül is tetszett nekem a fazon… J
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)
